2000

 

 

 

2000-01-20/23

Tigi Párizsban


Párizs, Franciaország. Paris Open nemzetközi karate verseny, negyven ország válogatottjainak részvételével. A sztárokat is felvonultató mezőnyben ismét a franciák szereplése volt a meghatározó. A különböző súlycsoportok többségét könnyedén megnyerték. Rajtuk kívül csak német, belga, jugoszláv és japán versenyző állhatott fel a dobogó legmagasabb fokára. Az év egyik legrangosabb karate versenyén a Sankudo SE két sportolója is küzdőtérre léphetett. Tápai Ági a magyar válogatott tagjaként indult, míg Kovács Tünde – kettős állampolgárként – a német válogatottat erősítette. Sajnos sem nekik sem pedig a magyar válogatott többi tagjának nem sikerült helyezést elérniük. Az egyenes kiesésű versenyen Tigi szoros mérkőzésen 2:1 arányban kapott ki szlovák ellenfelétől, míg Kovács Tünde a tavalyi év győztesétől 3:3 után a hosszabbításban szenvedett vereséget.

 

2000-01-29

Tigi az év sportolója


A Kecskeméti Sportegyesületek Szövetsége kiosztotta az Év Sportolója díjakat. A versenyzők a megszolgált trófeákat a tegnapi sportbálon vehették át az elmúlt évben nyújtott eredményeik alapján. Az év női sportolója díjat a szakmai zsűri Tápai Ágnesnek ítélte.

 

2000-02-19

VII. Ippon Bartal Kupa


Fadd. VII. Ippon Bartal Kupa nyílt nemzetközi karate verseny. Sankudo SE versenyzőinek eredményei: formagyakorlat, 16-18 éves lányok: 2. Jarábik Anna, küzdelem, fiúk, 16-18 évesek, -65 kg: 1. Oláh károly, +65 kg: 2. Fekete Attila, 3. Pődör Szabolcs, 14-15 évesek, +55 kg: 3. Sebestyén Márton és Laczkó Roland, 12-13 évesek, +45 kg: 3. Miklós Milán, 10-11 évesek, -35 kg: 3. Kasos Gábor, 8-9 évesek, +30 kg: 2. Szabó Alpár, -30 kg: 3. Tóth Endre, 7 évesek, +25 kg: 1. Tóvizi Alex, -25 kg: 2. Beke Flávió, lányok, 16-18 évesek, +55 kg: 3. Szabó Éva, 14-15 évesek, +45 kg: 3. Tauber Zsuzsa és Téglás Dóra, 12-13 évesek, +40 kg: 2. Kovács Ágnes, -40 kg: 1. Kemény Zsuzsanna, 2. Mihály Anita, 10-11 évesek, +35 kg: 1. Kovács Brigitta, 8-9 évesek, +30 kg: 3. Domokos Anita, -30 kg: 1. Oláh Emese, csapatküzdelmek, fiúk, 16-18 évesek: 1. Pődör Szabolcs, Oláh Károly, Fekete Attila, 12-15 évesek: 3. Gál Richárd, Sebestyén Márton, Laczkó Roland, 9-11 évesek: 3. Kasos Gábor, Szabó Gyula, Vörös Áron, lányok, 12-15 évesek: 1. Domokos Szabina, Kemény Zsuzsanna, Kovács Ágnes, 2. Tauber Zsuzsa, Rácz Erzsébet, Téglás Dóra, 9-11 évesek: 3. Demeter Kitti, Kovács Brigitta, Tóbiás Réka.

 

2000-03-05

Goju-kai karate országos bajnokság


Budapest. Nyílt Goju-kai karate országos bajnokság. A küzdelmeket haladó kategóriában, súlycsoporti megkötések nélkül rendezték. Figyelemre méltó, hogy a Sankudo SE nemzetközi szintű élversenyzője, Tápai Ágnes mögött már a következő korcsoportok egyéniségei bontogatják szárnyaikat. Látványos, technikás versenyzésük nagy sikerek lehetőségét hordozza magában. Eredményeik, küzdelem, fiúk, 17-18 évesek: 2. Pődör Szabolcs, 15-16 évesek: 2. Oláh Károly, 3. Domján András, 11-12 évesek: 2. Járó Gábor, 3. Szabó Márkó, 9-10 évesek: 1. Filius András, lányok, 17-18 évesek: 3. szabó Rózsa és Szabó Éva, 13-14 évesek: 3. Tauber Zsuzsa, 5. Domokos Szabina, 11-12 évesek: 3. Kemény Zsuzsanna, 5. Mihály Anita.

 

2000-03-12

Területi kick-box bajnokság


Nyergesújfalu. Területi kick-box bajnokság. A rangos és népes mezőnyben a kecskeméti Sankudo Se kick-box szakosztálya huszonkét dobogós helyezéssel, összesítésben a 15 klub közül az előkelő második helyen végzett. Tápai Ágnes az előző napi sikeres kick-box danvizsgája után kissé fáradtan, de ismét magabiztos győzelmeket aratott. Domján András 16 évesen a felnőttek között indult és nyerte meg a semi-contact küzdelmeket, light-contactban pedig csak rosszabb segédpontokkal szorult a harmadik helyre. Eredmények: light-contact küzdelem, férfiak, felnőtt –63 kg: 3. Domján András, ifjúsági –69 kg: 2. Laczkó Roland, nők, felnőtt súlycsoport nélkül: 1. Tápai Ágnes, semi-contact, férfiak, felnőtt –63 kg: 1. Domján András, -79 kg: 4. Hovány Tamás, ifjúsági –69 kg: 1. Laczkó Roland, -59 kg: 3. Miklós Milán, serdülő +52 kg: 2. Járó Gábor, -47 kg: 2. Bekő László, -37 kg: 3. Filius András, 4. brán Gergő, -32 kg: 2. Mátó Kristóf, 3. Szabó Gyula, -28 kg: 2. Rácz József, gyermek +35 kg: 3. Horváth Krisztián, -35 kg: 1. Szabó Alpár, 2. Tóth Endre, 3. Molnár Dávid, 4. Polányi Patrik, -25 kg: 4. Bíró Tivadar, nők, felnőttek, 50 kg: 1. Marosi Nikolett, ifjúsági –56 kg: 3. Tauber Zsuzsa, 4. Domokos Szabina, serdülő –47 kg: 1. Aranyosi Szandra, 2. Kemény Zsuzsanna, 3. Mihály Anita, 4. Demeter Kitti, -28 kg: 1. Bakó Kitti.

 

2000-03-17/19

Tigi Ausztriában


Wels, Ausztria. Nemzetközi kick-box verseny. Tápai Ági három éremmel tért haza erről a pénzdíjas gáláról. A –65 kg-os súlycsoport egyéni küzdelmeiben semi-contactban harmadik, lighban második, a magyar csapat tagjaként a semi csapatküzdelmekben pedig az első helyen végzett.

 

2000-03-26

Kick-box területi diákolimpia


Esztergom. Kick-box / semi-contact / területi diákolimpia. Eredményeink: fiúk, középiskolások II korcsoport, -69 kg: 1. Pődör Szabolcs, 2. Czimbercsik Árpád, -63 kg: 1. Domján András, 2. Oláh Károly, középiskolások I korcsoport, -69 kg: 1. Laczkó Roland, általános iskolások II korcsoport, -57 kg: 1. Járó Gábor, 3. Miklós Milán, -52 kg: 1. Gál Richárd, -42 kg: 3. Szabó Márkó, általános iskolások I korcsoport, +32 kg: 2. Molnár Dávid, 3. Horváth Krisztián, -32 kg: 1. Szabó Alpár, 3. Polányi Patrik, 4. Virág András, -25 kg: 3. Bíró Tivadar, lányok, középiskolások II korcsoport, -60 kg: 2. Szabó Rózsa, 50 kg: 1. Marosi Nikolett, általános iskolások II korcsoport, -57 kg: 1. Domokos Szabina, 2. Tauber Zsuzsa, -42 kg: 2. Aranyosi Szandra, 4. Kemény Zsuzsanna, -37 kg: 2. Mihály Anita, 3. Demeter Kitti, 4. Kovács Brigitta, -28 kg: 1. Bakó Kitti, általános iskolások I korcsoport +32 kg: 2. Domokos Anita, -32 kg: 3. Oláh Emese.

 

2000-04-02

Light-contact országos bajnokság


Pécs. Kick-box light-contact országos bajnokság I forduló a Trucker kupáért. 22 egyesület, 117 versenyző. Tápai Ági az 55 kg-osok között is rendet vágott, magabiztosan nyerte mérkőzésit és szerezte meg az első helyet.

 

2000-04-09

Karate csapat országos bajnokság


Gödöllő. Korosztályos karate csapat országos bajnokság. A küzdelmek gyermek, serdülő és ifjúsági korosztályokban, 3+1 fős csapatok között, súlycsoporti megkötések nélkül zajlottak. Az 1988/89-ben született fiúk küzdelmében nagyszerű kecskeméti siker született. A Szabó Márkó, Brán Gergő, Molnár Alex, Filius András összetételű Sankudo SE csapata könnyedén lépte le ellenfeleit, és az ebben a korcsoportban indult 14 csapat között az első helyen végzett. További eredményeink: fiúk, 1982/83: 3. Pődör Szabolcs, Oláh Károly, Domján András, lányok, 1986/87: 3. Domokos Szabina, Kemény Zsuzsanna, Kovács Ágnes, Molnár Zita, 1988/89: 3. Aranyosi Szandra, Bakó Kitti, Kovács Brigitta, Demeter Kitti.

 

2000-04-15

Járó Gábor, Szabó Alpár és Aranyosi Szandi magyar bajnok


Esztergom. Kick-box serdülő és gyermek országos bajnokság. Semi-contact. 23 egyesület 119 induló. A Sankudo SE 12 versenyzővel vett részt a bajnokságon, három bajnoki címet, egy ezüst és két bronzérmet szereztek. Eredményeik: fiúk, serdülő +52 kg: 1. Járó Gábor, gyermek –32 kg: 1. Szabó Alpár, lányok, serdülő –42 kg: 1. Aranyosi Szandra, 2. Kemény Zsuzsanna, -32 kg: 3. Bakó Kitti, -37 kg: 3. Mihály Anita.

 

2000-04-18/19

Dán karatésok Kecskeméten


Kecskemét. A Dán Kulturális Intézet szervezésében Kecskemét testvérvárosának, Viborgnak a karatékái látogattak Magyarországra. A viborgi Karate és Kick-box Központ sportolói K. Ulla Nielsen mester vezetésével érkeztek. A 15 tagú csoportjukban több felnőtt dán bajnok és világbajnoki helyezett is helyet kapott. A különböző kulturális programok között két napra a sport került előtérbe. Ekkor a kecskeméti Sankudo SE sportolóival jó hangulatú, mozgalmas edzéseken vettek részt.

 

2000-04-22

Tigi felülmúlhatatlan


Budapest. Felnőtt egyéni karate magyar bajnokság. Tápai Ági a csúcson! Előző évi kirobbanó formáját hozva, megállíthatatlan volt. Magabiztos győzelmeket aratva először a –53 kg-os súlycsoport mezőnyét utasította maga mögé. Ezt követően az open kategóriában – súlycsoport nélküli küzdelem – lépett tatamira. Ott a nála közel két fejjel magasabb és 15 kilóval nehezebb ellenfeleit könnyedén, többségét döntő fölénnyel verte. Egyedül a döntőben vívott szoros küzdelmet a női mezőny legrutinosabb versenyzőjével, a +60 kg-os súlycsoport győztesével, Klima Zsuzsannával. Tigi végül őt is legyőzve a bajnokság legeredményesebb versenyzője, kettős magyar bajnok lett.

 

2000-04-29

Kick-box semi-contct


Békéscsaba. Kick-box felnőtt semi-contact országos bajnokság első forduló. 22 egyesület 79 versenyző. A light ob-hez hasonlóan Tápai Ági itt is 55 kg-ban indult és ebben a szabályrendszerben sem talált legyőzőre. Ellenfeleit könnyedén verte és állhatott a dobogó legmagasabb fokára.

 

2000-04-30

Generációs karate kupa


Budapest. Körcsarnok. Generációs Karate Európa Kupa, nemzetközi WKF verseny. Tigi az előző hetek, napok megerőltető menetelése után kissé indiszponáltan küzdött, egyéniben nem ért el helyezést.

 

2000-05-04/08

Tigi Törökországban


Isztambul, Törökország. Felnőtt karate Európa-bajnokság, 36 ország részvételével. A magyar válogatott tagja volt Tápai Ági is. Az EB csapatküzdelmekkel kezdődött. A magyar női válogatott kapásból a világsztár franciákkal került össze, akiktől sajnos papírforma szerinti 3:0 arányú vereséget szenvedtek. Ezután viszont sikerült talpra állniuk és a vigaszágon javítottak. Először 2:1 arányban legyőzték a lengyeleket, majd 3:0 arányban a horvátokat lépték le. A következő körben a törökökkel már a bronzéremért csatázhattak, ami a sportág történetében magyar női együttesnek még nem adatott meg. Sajnos a bravúr nem sikerült, a házigazdák válogatottja 3:0 arányban győzött. Így a magyar válogatott, Tigivel a soraiban az ötödik helyen zárta a versenyt. Másnap az egyéni küzdelmek következtek. Tigi a –53 kg-os súlycsoportban képviselte a magyar színeket. Sajnos most kevés sikerrel. Angol ellenfelétől egy pont különbséggel kikapott, így az első körben búcsúzni kényszerült.

 

2000-05-07

Karate magyar bajnokság


Dunakeszi. Korosztályos karate magyar bajnokság. A kecskeméti Sankudo SE versenyzői közül különösen Domokos Szabina és Szabó Márkó küzdött kirobbanó formában. Ellenfeleik többségét 6:0 arányú technikai döntő fölénnyel verték. A döntőben azonban elpártolt tőlük a szerencse és meg kellett elégedniük a bajnoki ezüstéremmel. Kiemelésre érdemes még Aranyosi Szandra harmadik helyezése és Járó Gábor látványos küzdelmei. Eredményeik: küzdelem, fiúk, kadet: 5. Pődör Szabolcs, ifjúsági I: 5. Járó Gábor, gyermek II: 2. Szabó Márkó, 5. Molnár Alex, 7. Brán Gergő, gyermek I: 5. Horváth Krisztián és Szabó Alpár, lányok, junior: 5. Kocsis Magda, ifjúsági I: 2. Domokos Szabina, 5. Kovács Ágnes, gyermek II: 3. Aranyosi Szandra, gyermek I: 5. Oláh Emese.

 

2000-05-07

Kick-box ifjúsági és junior országos bajnokság


Tököl. Ifjúsági és junior kick-box országos bajnokság. A sankudosok ebben a korcsoportban először vettek részt az ob-n, így teljesítményük kifejezetten jónak mondható. Eredményeik: semi-contact küzdelmek, fiúk, juniorok, -63 kg: 3. Oláh Károly, 4. Domján András, ifjúságiak, -69 kg: 3. Laczkó Roland, -55 kg: 5. Gál Richárd, lányok juniorok, -50 kg: 3. Marosi Nikolett, -60 kg: 5. Szabó Rózsa.

 

2000-05-18/21

Tigi kick-box világkupa-győztes


Debrecen, Hódosi sportcsarnok. Kick-box WAKO világkupa. 20 ország, 830 versenyzője. Tápai Ági a mérlegelésen sikeresen hozta a súlyát, így szombaton a –55 kg-os súlycsoportban léphetett küzdőtérre a semi-contact kategóriában. Magabiztosan kezdett, első ellenfelét a szlovén versenyzőt könnyedén verte. Ezt követően az elődöntőben a tavalyi győztes, Miló Viktória következett. Tigi kicsit visszafogott volt, de Miló így sem jelenthetett akadályt, őt 5:4-re tudta le. A döntőben a –50 kg-os magyar bajnokkal, Poropszky Krisztinával került össze, aki meglepte és az első menet végén vezetést is szerzett. Szerencsére Tigi időben észlelt, magasabb fokozatba kapcsolt és megfordította az állást. Végül biztosan nyert 9:7-re és győzelmével a semi-contact –55 kg-os kategória világkupa-győzteseként hagyhatta el a küzdőteret.

Este a szombati nap fénypontjára, a „grand Champion” küzdelmeire került sor. Itt a súlycsoportonkénti győztesek küzdhettek meg az értékes különdíjakért. Tiginek a nagydöntőbe kerülésért Buzás Mónikát, a –60 kg-os súlycsoport bajnokát kellett vernie. Buzást jól ismerte, már többször verte, ez most is így történt, 10:5 arányban léphetett tovább. A Grand Champion döntőjében a norvég Anita Madzen, a –65 kg-os kategória bajnoka ellen lépett küzdőtérre. Sajnos a jóval hosszabb végtagokkal rendelkező és a feltartó rúgásokat jól alkalmazó norvégot szinte lehetetlen volt megközelíteni. A vége 8:5 lett Madzen javára.

Másnap a light-contact szabályrendszerű küzdelmekre került sor. A női –55 kg-os súlycsoportban kifejezetten erős mezőny gyűlt össze. A ligh-contact és e súlycsoport favoritjai is az igen jól bunyozó lengyelek voltak. Ági első ellenfele a románok profi boxszal is foglalkozó versenyzője volt. A román az elején megpróbálta lerohanni Tigit. Vesztére. Ági rövid hátrálás után keresztbe verte ellenfelét, majd testrúgással „megfogta” és átvette az irányítást. Fokozatosan őrölte fel, győzelméhez kétség sem férhetett. Az elődöntőben Gorana Blagojevic jugoszláv versenyzőnő várt rá. Blagojevic előzőleg azzal szerzett tekintélyt, hogy legyőzte a lengyelek egyik kiválóságát. Most azonban nem az ő percei következtek. Erről Tigi gondoskodott, aki szabályosan leiskolázta őt és egyhangú pontozással lépett tovább. A másik ágon a lengyelek válogatott versenyzője, Cecilya Pudicka menetelt magabiztosan a döntőig. A lengyel lány erős, agresszív stílusa, valamint Tigi jó formája, technikai tudása már sejtette a látványos döntő lehetőségét... Álomdöntő lett belőle. Legalábbis számunkra, ugyanis Pudicka rettentő nagy verést kapott. Tigi robbanékony bal-jobb egyenes kombinációjával nyitott, amire az ellenütések csak a levegőt kavarták. Ági kirobbanó formában volt, rendre megelőzte ellenfelét. Balegyeneseket követő felugrásos, fordulásos egyenes rúgásokat vitt be testre, amitől a lengyel keze egyre lejjebb csúszott. Ekkor újra volt helye a fejre mért ütéseknek, rúgásoknak, amit Tigi könyörtelenül ki is használt. Míg Ági szinte önkívületi állapotban pörgött, addig a lengyel egyre inkább feladta, lelassult és rendre luftot ütött. Egy testre mért ütés láthatóan megfogta. Ekkor Tigi egy oktatófilmbe illő pontos, felugrásos, fordulásos fejrúgással folytatta. Ez nemcsak megrendítette, de sokkolta is a lengyelt, mert ezt követően csak támolygott a páston és folyamatosan nyelte be a látványos technikákat, köztük egy lábsöprést követő jobbhorgot is. Ez már az edzőjének is sok lehetett, mert rövid idő múlva feladta az egyoldalú küzdelmet. Ezzel Tigi begyűjtötte a light-contact kategória aranyérmét is.

 

2000-05-27

Marosi Niki és Laczkó Roland diákolimpiai bajnok


Budapest, Csepel SC sportcsarnoka. I. Országos általános és középiskolai kick-box / semi-contact / diákolimpia döntője. A Sankudo SE nyolc versenyzője lépett küzdőtérre, ketten közülük a diákolimpia győzteseként térhetett haza. Laczkó Roland a középiskolás –69 kg-os fiúk között kemény csatában diadalmaskodott, míg Marosi Nikolett a középiskolás lányok –50 kg-os súlycsoportjában lett első, úgy, hogy a döntőben a junior magyar bajnokot győzte le. Sankudosok eredményei: fiúk, középiskola II korcsoport, -69 kg: 4. Pődör Szabolcs, -63 kg: 5. Domján András, középiskola I korcsoport, -69 kg: 1. Laczkó Roland, általános iskola II korcsoport, -57 kg: 3. Járó Gábor, -52 kg: 3. Gál Richárd, -32 kg: 5. Szabó Alpár, lányok, középiskola II korcsoport, -50 kg: 1. Marosi Nikolett, általános iskola II korcsoport, -57 kg: 2. Domokos Szabina.

 

2000-05-27/28

Tigi Horvátországban


Zágráb, Horvátország. Horvát nyílt karate bajnokság. 15 ország, 740 induló. Tápai Ágnes az erős mezőnyt felvonultató 58 kg-os súlycsoport küzdelmeiben indult. Első ellenfelén, a sibeniki Milinar Inán szabályosan átgázolt, 6:0 arányú technikai döntő fölénnyel nyert. Következő ellenfele Hrncic Edita valahol eltűnt a tömegben, nem vállalta a küzdelmet. A bosznia-hercegovinai Besic Selma került sorra. A végeredmény újabb technikai k.o. /7:0/ Tigi javára. Ekkor jött az elődöntő, ahol Áginak szinte semmi sem jött be és belefutott egy elkerülhető vereségbe. A haza versenyző, Kovacevic Jelena 7:3 arányban nyert ellene, így ő jutott a döntőbe, míg Ági a harmadik helyért küzdhetett. Ellenfele a varazsdi Salopek Suzana volt, aki ismét Tigi jobbik formájába futott bele. Tigi 6:2-es győzelemmel és horvát bajnoki bronzéremmel zárta a versenyt.

 

2000-06-02/04

Tigi Ausztriában


Bécs, Ausztria. XII. Vienna Open, nemzetközi kick-box verseny. Tápai Ági erről a versenyről is mint az egyik legeredményesebb sportoló, három éremmel térhetett haza. Annak ellenére sikerült kiváló eredményt elérnie, hogy a válogatott edző külön kérésére eggyel magasabb súlycsoportban, -60 kg-ban indult. Először a semi-contactban lépett küzdőtérre. Szlovák, magyar és az elődöntőben egy cseh és a végén ismét egy magyar versenyzőt leiskolázva könnyedén nyerte el a kategória aranyérmét. A csapatverseny viszont már nem ment ilyen könnyedén, így végül bronzéremmel kellett megelégedniük. Szerencsére az egyéni ligh-contact versenyen előnyerőként kezdett, volt ideje újra összpontosítania. Az elődöntőben egy olasz, a döntőben egy magyar versenyző ellen nyert egyhangú pontozással.

 

2000-06-07/13

Világkupa ezüstérem Franciaországból


St. Maxime, Franciaország. XIV. nyílt karate női világkupa. 18 ország válogatott csapatainak részvételével. A háromnapos verseny külön érdekessége, hogy minden nap a francia Riviéra egy-egy másik városában / St. Maxim, Nizza, St. Raphael / folytatódtak a küzdelmek. Az összecsapásra Tápai Ágnes, Klima Zsuzsanna, Hegedűs Csilla, Szatmáry Renáta, Hegedűs Nikolett összetételű magyar válogatott utazott. A csapatverseny selejtező csoportjának körmérkőzései során a lányok először a svájciakkal kerültek össze, akiket 2:0 arányban vertek. A következő körben döntetlent értek el a favorit spanyol válogatottal szemben, majd könnyedén verték az esélyesebb szlovákokat. Ezt követően Hollandia nagy falatnak bizonyult, 0:2 oda. Az utolsó körben ismét győzelem, 2:1 a dánok ellen. Tigi minden esetben a három fős kezdő csapatban kapott helyet, két győzelmet, egy döntetlent és két vereséget könyvelhetett el. Annak ellenére, hogy a magyar válogatott meglepően jól szerepelt, a körbeverések miatt a másnapi négyes döntőnek a lányok csak szemlélői lehettek. Ezt követően vasárnap az egyéni küzdelmekkel folytatódott a verseny. Tigi először a –58 kg-os súlycsoportban lépett küzdőtérre és a svéd Brankovic ellen 2:1-es győzelemmel kezdett. A következő körben az orosz Parikaztchikov-val szemben 4:4-es döntetlen ért el, de az ezt követő hosszabbításban az orosz lánynak ítélték az első tiszta találatot. Tigi így búcsúzni kényszerült. Közben Klima Zsuzsanna a +58 kg-ban egy svéd, majd dán és a végén egy dél-afrikai lány legyőzésével harmadik helyezést ért el. Nagyszerű eredményének ára volt, lesérült, így a nyílt, súlycsoport nélküli kategóriában helyette Ági indulhatott. A második körben a svéd Zegey-t 5:5 után a hosszabbításban verte meg. Következett az angol Weekes, akit Tigi 4:2-re vert. Az elődöntőbe jutásért a német Európa-bajnok Nadine Ziemer próbálta útját állni, őt 3:1 arányban lépte le. Jött a szlovák Levicka, aki Ági ellen pontot sem tudott szerezni, 2:0 ide. Következett a döntő, a másik szlovák versenyzőnő, a rutinos Maya Cerna ellen, aki többek között a svédek sztárját, Lotta Bergert is legyőzve jutott idáig. Sajnos a döntőben is ő érte el az első találatokat. Tigi küzdőszellemét dicséri, hogy sikerült kiegyenlítenie, így 2:2 után hosszabbítás következett. Itt azonban ismét Cerna volt a kezdeményező és az első tiszta találatot, mely a küzdelmet is eldöntötte, a bírók neki ítélték meg. Tigi világkupa ezüstéremmel gazdagodott.

 

2000-06-22

Edzés a Békében


Kecskemét. Levezető edzés a Béke Általános Iskolában.

 

2000-06-26/01

Nyári edzőtábor


Kiskunmajsa. A kecskeméti Sankudo SE élsportolói / 53 fő / levezető edzőtáborral zárták az első féléves versenyidőszakot. Vizes, saras küzdőedzések tömkelege.

 

2000-07-04/11

Ismét Japánban


Kyoto, Japán. II. egyetemi-főiskolai világbajnokság. A versenyen Tápai Ágnes képviselte Magyarországot Japán történelmi városában, Kyotoban. Tigi a Kecskeméti Főiskola Tanítóképző Főiskolai Karának nappali tagozatos hallgatójaként a Magyar Karate Szakszövetség és a főiskola vezetőségének hathatós támogatásával indulhatott a világbajnokságon. Ági a verseny harmadik napján lépett először küzdőtérre a –53 kg-os súlycsoport 20 ország 20 versenyzőjét felvonultató mezőnyében, ahol azonnal a japánok sztárjával, Sachiko Miyamotoval került össze. Miyamoto és a bírók nagy falatnak bizonyultak, a magyar lányt 6:4 arányban verték, illetve vereték meg. A japán versenyzőnő továbbiakban is élvezte a hazai pálya előnyét, a bírók „bizalmát”. Simán menetelt a döntőig, ahol 6:0-ra verte a francia Vanessa Ruizt. Tigi a vigaszágon próbálkozhatott újra. Első körben az egyesült államokbeli Eliza Auval került szembe, aki az első percben jelentősen elhúzott. Ági csak az utolsó 20 másodpercben tudott javítani, de egy látványos fordulásos fejrúgással így is sikerült megfordítania a mérkőzést. Végül 7:5 arányban győzött. Következett a horvát Mizena Cekunec, akit Tigi lábsöpréssel többször is padlóra küldött és meggyőzően vert 6:1-re. A harmadik helyért vívott küzdelemben Ági ellenfele a mexikói Gabriella Cespedes volt, akit leiskolázott és másodpercek alatt 3:0-ra vezetett ellene.  Már biztosnak tűnt a bronzérem, amikor egy összecsapás után a mexikói lány vérző, törött orral csuklott össze. Cespedest percekig ápolták, arca helyén lévő véres masszából próbáltak valami elfogadhatót kihozni, végül hordágyon elvitték. Tigit erős technika miatt azonnal leléptették, így a bronzérem elúszott, világbajnoki ötödik helyezettként fejezte be a –53 kg-os súlycsoport küzdelmeit. Ezt követően fél órán belül a súlycsoport nélküli küzdelmekben is küzdőtérre kellett lépnie, de a második körben 5:2-re kikapott a későbbi harmadik helyezett francia Sophie Gerbertől.

 

2000-07-20/23

Boszorkányok pedig vannak


Szeged. XXX. Fesztivál Kupa, férfi és III. Boszorkány Kupa, női nemzetközi ökölvívó verseny. Karate és kick-box után most kőkemény box. Tápai Ági utóbbi karate versenyei annyira durvára sikeredtek, hogy nem volt kérdés, ezt is ki kellett próbálnia. Talán kisebb versenyen kellett volna kezdenie, de most így alakult, kapásból nemzetközi mezőnybe csöppent, rangos viadalon kezdett. Ráadásul bejött, jó húzásnak bizonyult, szakmai sikert aratott. Az 54 kg-os súlycsoportban, az első körben a magyar bajnoki címvédőt Ott Évát verte könyörtelenül, többször is számoltatott rá. A pontozás eredménye 11:2. Tényleg jól bunyózhatott, sorra jöttek gratulálni a szakma nagyjai, Szántó Öcsibától kezdve Csötönyi-ig szinte mindenki. Másnap az elődöntőben a tavalyi kupa győztese Miló Viki következett, de Ágit ő sem tudta megállítani. Többnyire csak menekült, számoltak is rá, a vége 9:3 ide. A döntő az orosz Shikinával, aki egyébként kick-box fullban is világbajnok és láthatóan boxban is tapasztalt versenyző. Nagyon éles, látványos meccset vívtak, Tigi okosan, keményen küzdött, aminek eredményeként 9:5-re nyert. A verseny megnyerése mellett a legjobb női ökölvívónak járó különdíjat is neki ítélte a szakmai zsűri. A legjobb férfi ökölvívónak járó díjat Balzsay Karcsi hozhatta haza Kecskemétre:)

 

2000-09-16

Tigi Szlovákiában


Sahy, Szlovákia. Hont kupa, nemzetközi karateverseny. Tigi aranyérmes.

 

2000-09-23

Két verseny egy napon


Esztergom és Budapest. Kick-box light-contact magyar bajnokság döntője és Budapest Open nemzetközi karate verseny. Tápai Ági a magyar kick-box és karate válogatott tagja ezen a napon két különböző sportágban mérettetett meg, amivel még nem lett volna baj, de sajnos a helyszínek sem egyeztek meg. A Budapest Open nemzetközi karate versenyre a Spartacus sportcsarnokában, míg a kick-box light-contact magyar bajnokság döntőjére Esztergomban került sor. Ennek az lett a következménye, hogy Tigi az ellenfeleinek többségét szinte menetből gyűrte le. Kora reggel Budapesten kezdett, igaz, csak nevezéssel, majd rohanás Esztergomba, a mérlegelés végére. Az esztergomi kick-box magyar bajnokság résztvevői köre adott volt, ide az évközi selejtezők alapján a súlycsoportonkénti legjobb négy versenyző kerülhetett be. Tigi a mérlegelés után a –55 kg-os súlycsoportban első ellenfelét könnyedén lépte le, szinte bemelegítő jellegű küzdelemmel került a döntő döntőjébe. Ott aztán olyan parádés bunyót produkált, hogy a három menet alatt még a levegő is megállt a csarnokban. A beállt csöndnek a legfőbb oka az volt, hogy a hazaiak sztárját, Szilágyi Diánát, a háromszoros világbajnoknőt verték éppen. Tigi magabiztos győzelmével a ligh-contact szabályrendszer bajnoki címét is begyűjtötte. Idén ez volt – a WKF karate –53 kg-os súlycsoportjának és az open kategória bajnoki győzelme után – a harmadik felnőtt bajnoki címe. A döntő után sem volt megállás, az eredményhirdetést meg sem várva utazott vissza Budapestre. A karate verseny egyéni küzdelmeit így is lekéste, viszont a magyar válogatott tagjaként még részt tudott venni a csapatküzdelmekben, ahol harmadik helyezést értek el. Itt három mérkőzést vívott, ebből kettőt megnyert. Az utolsó körben az a szerb versenyzőt győzte le, aki a 60 kg-os súlycsoport egyéni küzdelmeit előzőleg megnyerte.

 

2000-09-30

Tigi ismét bajnok


Füzesgyarmat. Kick-box semi-contact magyar bajnokság döntője. Tápai Ági az előző hétvégéhez hasonlóan ezúttal is két különböző versenyen vett részt teljes sikerrel. Ja és ismét begyűjtött egy bajnoki címet. Szombaton a semi-contact magyar bajnokság döntőjén indult. Ellenfeleit a selejtezőkhöz hasonlóan itt is magabiztosan verte. Jellemző, hogy az esztergomi Fenyvesi Évával szemben a döntő mérkőzés sem ment végig, a második menetben 11:1-es állásnál Tigi technikai döntő fölényű győzelmét hirdették ki. Ezzel a karate, valamint a kick-box sportág különböző súlycsoportjában és szabályrendszereiben begyűjtötte az idei negyedik, összesítésben nyolcadik felnőtt magyar bajnoki címét. Az ünneplésre azonban nem sok ideje maradt, útnak kellett indulnia, mert másnap reggel már a szlovákiai Besztercebányán volt jelenése a magyar karate válogatott tagjaként.

 

2000-10-01

Tigi újra Szlovákiában


Besztercebánya, Szlovákia. Nemzetközi karateverseny, több nemzett válogatottjának részvételével. Tápai Ági a magyar válogatott tagjaként csapatküzdelmekben léphetett tatamira. Az előző napi siker jó hatással volt rá, kirobbanó formáját fenntartva, végig kiegyensúlyozottan, meggyőző fölénnyel küzdött. Csapata legeredményesebb tagjaként mindhárom mérkőzésén nagy pontaránnyal győzött, ami döntően hozzájárult a magyar válogatott tornagyőzelméhez.

 

2000-10-12/16

Tigi a németországi világbajnokságon


München, Németország. Felnőtt Karate Világbajnokság. A müncheni Olympiahalle-ban 87 ország közel ezer versenyzőjének részvételével rendezték meg a hivatalos WKF karate világbajnokságot. Az utóbbi évek hagyományaihoz híven ismét a francia válogatott gyűjtötte be a legtöbb érmet, de a több mint tízezer néző fergeteges biztatása mellett a hazai német csapat is igen jól szerepelt. Sajnos ez a megfiatalodott magyar válogatott szerepléséről már nem volt elmondható. Női csapatküzdelmekben, egyéni formagyakorlatban és egyéni küzdelmekben voltunk érdekeltek. A verseny a csapatküzdelmekkel kezdődött, ahol a magyar válogatott a 60 csapat között előnyerőként kezdett, majd sikeresen megverték a cseheket 2:1-re. Ezt követően azonban a japánok – enyhe bírói segítséggel – megállították őket. Az egyéni küzdelmekben sem volt szerencsénk. Tápai Ágnesen és Rózsahegyi Lászlón kívül már az első körben mindenki kiesett. Az oroszlányi Rózsahegyi magabiztosan verte máltai ellenfelét, de utána az olaszok világbajnokát, Benetellót fogta ki és kikapott. Tigi a női csapatküzdelmek során először 3:2-re verte a cseh Piskacovát, majd szoros mérkőzésen 6:4 arányban maradt alul örök riválisával, a japán Miyamotoval szemben. Az egyéni küzdelmekben a számára ideális súlycsoportnál magasabb kategóriában, a –60 kg-os nők küzdelmében volt kénytelen indulni. A válogatott edző lelke rajta! Tigi a 64 fős táblán kapásból az olaszok rutinos világbajnokával, Bux-szal került össze, akitől egy kiélezett meccsen 3:1-re kikapott. Ezt követően az olasz minden mérkőzését technikai k.o.-val nyerve a döntőig menetelt, így Tigi a vigaszágon javíthatott. Bele is kezdett rendesen, először technikai k.o.-val lemosta a küzdőtérről a kazah Tshet, majd a nála egy fejjel magasabb szenegáli Niass lábait rugdosta ki és nyert 6:2-re. A következő körben azonban a finn Tarva kicsit összefogottabb, megfontoltabb volt, 5:1 oda. Tigi sajnos kiesett, pedig a következő küzdelem már a harmadik helyért ment volna, de hetedik helyével így is a magyar csapat legeredményesebb tagja lett.

Tök jó! Egy ekkora világbajnokságon hetediknek lenni és a magyar csapatból a legjobban szerepelni; szuper! Ezt mondta a karate szövetség elnöke is, akivel a verseny után futottunk össze a csarnokon kívül. Gratulált, azt találta mondani, hogy Ági mentette meg a csapat becsületét és ezt soha nem felejti el nekünk:) Tigi hozzáállása lenyűgözte, benne látja a jövőt, ezért innentől kezdve mindenben támogat minket. Vagy inkább mindenben minket támogat! Na, kíváncsivá tett:)

Vicces ez az egész! Nem tudom tudta-e elnök úr: Tigi súlya 53 kg alatt van. Minden versenyét ebben a súlycsoportban nyerte meg. A magyar bajnokságot is. Ennek ellenére 53 kg-ban olyan versenyzőt indítottunk, akit Tigi rendszeresen rommá vert. A válogatott edző Tigit ki sem akarta vinni a versenyre, mert „nem tetszik” neki a mozgása. Végül csak úgy volt hajlandó nevezni, ha 60 kg-ban lép küzdőtérre. A 60-as lányok egy fejjel magasabbak, ennyivel hosszabb a kezük és a lábuk is:/

Ugyan tudta-e: a közel 20 fős magyar delegációba mi már nem fértünk bele. Külön utaztunk a versenyre. A versenyzők együtt laktak, de Tiginek már nem jutott hely. Nem baj, megoldottuk. Ezt is:) Még jó, hogy a csarnokba beengedték:) Engem viszont nem. A magyar szövetség sajna „nem tudott” akkreditációs kártyát intézni:) Jeggyel jutottam be a versenyre:) Ott aztán szembesültem vele, hogy rajtam kívül minden edzőnek jutott magyar akkreditációs kártya, sőt rokonok, ismerősök nyakában is lóg ilyen:) Vicces volt.

Ugyan tudta-e, hogy ennek következtében, a többi edzővel ellentétben én nem mehettem le még a versenyzők közelébe se. Tigi a kezem alatt nőtt fel, az elmúlt években napi 6-8 órát edzettünk együtt, minden rezdülését ismerem. Gondoltam, jól jönne, ha ő is az edzőjével melegítene be, talán még mentálisan is segíthettem volna:) A bemelegítést, akár a folyosón is megoldhattuk volna, ezt azonban a válogatott edző kifejezetten megtiltotta. Mi lett a vége: bohózat! A bemelegítésnél a válogatott edző meg akarta változtatni Tigi ütéstechnikáját:), majd a verseny közben a folyamatos taktikai-utasítás: ne rúgj, ne rúgj! Bravó! Na ennyit a hetedik helyről és a hozzáállásról:/ Mindezekre tekintettel, meggyőződésem, hogy ezzel a mélysötét rosszindulattal, bunkósággal egy világbajnoki érmet vettek el Tigitől és persze Magyarországtól!

 

2000-10-17/22

Tigi Európa-bajnok


Jesoló, Olaszország. Kick-box felnőtt Európa-bajnokság. 41 ország, 400 versenyző. A négynapos megmérettetés során Tápai Ági itt végre saját súlycsoportjában indulhatott és mindkét szabályrendszerben a döntőig verekedte magát. Végül light-contactban Európa-bajnok, semi-contactban Európa-bajnoki ezüstérmesként fejezte be a kontinensviadalt. Ezzel a teljesítményével a kick-box EB legeredményesebb női versenyzője lett. Tigi a magyar bajnoki címek begyűjtésével kapott helyet a megfiatalodott kick-box válogatottba. Technikai tudása és korábbi eredményei / világbajnoki ezüstérem, világkupa győzelmek / alapján érem-esélyesként érkezett Olaszországba. A –55 kg-os súlycsoport semi-contact küzdelmeivel kezdett. Első ellenfele a francia Noguet volt, akit technikai k.o.-val vert, 21:11 arányban. Ezután a teljesen más felkészülést igénylő, inkább ökölvívásra hasonlító light-contact szabályrendszerű küzdelmekhez szólították. Az átállásban szerencsére már van rutinja, így a francia Vanessa Bertaux pillanatok alatt óriási verést kapott tőle. Ez történ a következő ellenfelével, az angol Konstadina Griva-val is. Másnap megfordult a sorrend, ekkor light szabályrendszerben kezdett Andrea Rzehak ellen. A német lány felváltva fogott talajt a testrúgások, illetve a lábkihúzások után. A light után semi-contact küzdelem következett az orosz Anderjkova ellen. Itt sem volt kegyelem, az oroszt csak a gong mentette meg a technikai k.o. vereségtől / 11:2 /. Szombaton már a light-contact küzdelmek döntőjére került sor, ahol Tigire az a profi ökölvívással is foglalkozó lengyel Olewniczak Edyta várt, aki a hivatalos WAKO full ranglistát is vezette. Hírnevéhez méltóan kemény bekezdett, elsősorban a kéztechnikákat erőltette. Tigi ezt a verekedő stílust szerencsére nem vette át, okosan, távolról irányított, rendre megelőzte, kipontozta ellenfelét. A lengyel a második menetre tehetetlenségében teljesen szétesett, kapkodni kezdett és egyre több megrendítő erejű fordulásos rúgást szedett be, köztük egy igen ritkán látott fordulásos fejrúgást is. A harmadik menetre végleg eldőlt a mérkőzés, Tigi látványos technikákkal bombázta ellenfelét, aki többször is talajt fogott és csak nagy nehézségek árán - de becsületére legyen – folytatta a küzdelmet. A vége nem volt kétséges: Tigi egyhangú pontozással lett Európa-bajnok. Vasárnap a semi-contact döntő következett. A kettős döntőbe kerülés a női mezőnyből egyedül Áginak sikerült. Sajnos Tigi menetelését a hazaiak kedvence, Gloria de Bei most megállította. Ő csak semi-contactban indult, közel sem voltak olyan fárasztó küzdelmei mint Tiginek az előző napokban. Így az olasz valamivel frissebb, koncentráltabb volt és 24:18-ra győzött. Tigi az arany mellé egy ezüstöt is begyűjtött.

 

2000-11-01

Sankudo pihi:)


Szeged. Sankudo kikapcs:) Lézerharc, vacsi és mosoly ezerrel:)

 

2000-11-21

Karate magyar bajnokság


Budapest. Nyílt korosztályos karate magyar bajnokság. 59 klub, 488 versenyző. Sankudo SE versenyzőinek eredményei: formagyakorlat, kadet, lányok: 5. Jarábik Anna, küzdelem, fiúk, kadet –70 kg: 3. Pődör Szabolcs, 60 kg: 5. Domján András, diák I korcsoport +35 kg: 5. Molnár Alex, lányok, ifjúságiak –53kg: 3. Tauber Zsuzsa, serdülő korcsoport –40 kg: 2. Mihály Anita.

 

2000-11-25

Sankudo sikerek


Röszke. Nyílt korosztályos kick-box verseny. Sankudo SE versenyzőinek eredményei: light-contact, felnőttek, férfiak –63 kg: 1. Oláh Károly, 2. Domján András, semi-contact, felnőttek, férfiak –69 kg: 3. Czimbercsik Árpád, -63 kg: 1. Domján András, 2. Oláh Károly, nők –55 kg: 2. Szabó Rózsa, 3. Marosi Nikolett, ifjúsági fiúk, +74 kg: 2. Kósa Antal, -74 kg: 1. Laczkó Roland, -69 kg: 1. Miklós Milán, -57 kg: 2. Gál Richárd, lányok, +55 kg: 3. Domokos Szabina, -55 kg: 2. Rácz Erzsébet, serdülő korcsoport, fiúk –32 kg: 2. Rácz József, -37 kg: 2. Mátó Kristóf, 3. Szabó Gyula, -47 kg: 1. Szabó Márkó, -52 kg: 2. Bekő László, -63 kg: 2. Járó Gábor, lányok, -35 kg: 1. Domokos Anita, 3. Bakó Kitti, 4. Oláh Emese, -45 kg: 1. Demeter Kitti, 2. Aranyosi Szandra, 3. Kovács Brigitta, 4. Tóbiás Réka, -50 kg: 1. Kemény Zsuzsanna, gyermek korcsoport, fiúk –32 kg: 1. Virág András, 2. Tóth Endre, 3. Polányi Patrik, -37 kg: 1. Molnár Dávid, +42 kg: 3. Horváth Krisztián. Kiemelést érdemel Kósa Antal, Domokos Anita és Demeter Kitti teljesítménye. Előbbi kettő magasabb korcsoportban bizonyította tudását, míg Demeter Kitti a verseny legtechnikásabb leány versenyzőjének járó kupát is elnyerte.

 

2000-12-15/17

Tigi ökölvívásban is felnőtt magyar bajnok


Budapest, Jégszínház. Női ökölvívó országos bajnokság. Tápai Ágnes személyében először avattak női boxbajnokot a Bács-Kiskun megyei ökölvívósport történetében. Tigi sziporkázó, kirobbanó formában versenyzett az első alkalommal külön a női szakágnak szervezett három napos versenyen. Már az előzményeken érezni lehetett, hogy Ágit a szakma esélyesként figyeli. Erre utalt, hogy a mérlegeléskor mindenki arra volt kíváncsi, hogy hol indul. Mikor véglegessé vált az 54 kg, hirtelen ez a súlycsoport szinte elnéptelenedett. Csak a vakmerőek maradtak, de ők sem sokáig. Tigi a hódmezővásárhelyi Csáki Éva ellen kezdett, aki a hatalmas verést a második menetig bírta, ekkor jobbnak látta feladni a küzdelmet. Másnap a pécsi Acsádi Mónika következett. A szereposztás hasonló, annyi különbséggel, hogy Acsádi edzője már az első menetben bedobta a törölközőt. Hát ennyi volt, két nap alatt két menet és egy újabb magyar felnőtt bajnoki cím, most a változatosság kedvéért ökölvívásban. Ez volt Tigi idei ötödik felnőtt hivatalos bajnoki címe.

 

2000-12-16

Philia karate kupa


Budapest. Philia kupa, nyílt, országos karate verseny. Sankudo SE versenyzőinek eredményei: formagyakorlat, lányok, felnőttek: 1. Jarábik Anna, 15 évesek: 1. Rácz Erzsébet, fiúk, 12 évesek: 4. Szabó Márkó, 6. Molnár Alex, 11 évesek: 2. Rácz József, küzdelem, lányok, 15 évesek: 1. Tauber Zsuzsa, 2. Rácz Erzsébet, 13 évesek: 1. Mihály Anita, 3. Kemény Zsuzsanna és Molnár Zita, 12 évesek: 1. Aranyosi Szandra, 2. Kovács Brigitta, 11 évesek: 1. Demeter Kitti, 2. Tóbiás Réka, 3. Balogh Anett, 10 évesek: 1. Domokos Anita, fiúk, felnőttek: 2. Domján András, 3. Pődör Szabolcs, 15-16 évesek: 3. Laczkó Roland, 13-14 évesek: 1. Járó Gábor, 12 évesek: 3. Szabó Márkó és Brán Gergő, 11 évesek: 2. Filius András, 3. Rácz József és Vörös Áron, 9 évesek: 2. Vörös Gábor, csapat küzdelem, felnőttek: 2. Szabó Rózsa, Pődör Szabolcs, Domján András.

 

2000-12-20

Edzés a Rákócziban


Kecskemét. Edzések a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában.

 

2000-12-27/29

Téli edzőtábor


Kiskunmajsa. Téli edzőtábor 26 fővel. Csak magasabb fokozatúaknak, levezető jelleggel.

 

 

ÖSSZESÍTÉS

 

 

Aranyosi Szandra

2000-03-12 – Nyergesújfalu - területi kick-box bajnokság, semi-contact serdülő -47 kg: 1.

2000-03-26 – Esztergom - Kick-box területi diákolimpia, ált. isk. II, -42 kg: 2.

2000-04-09 – Gödöllő - karate csapat országos bajnokság, 1988/89: 3.

2000-04-15 – Esztergom - Kick-box semi-contact országos bajnokság, serdülő –42 kg: 1.

2000-05-07 – Dunakeszi - karate magyar bajnokság, gyermek II: 3.

2000-11-25 – Röszke - korosztályos kick-box verseny, semi-contact, serdülő -45 kg: 2.

2000-12-16 – Budapest - Philia kupa, országos karate verseny, 12 évesek: 1.

 

Bakó Kitti

2000-03-12 – Nyergesújfalu - területi kick-box bajnokság, semi-contact serdülő -28 kg: 1.

2000-03-26 – Esztergom - Kick-box területi diákolimpia, ált. isk. II, -28 kg: 1.

2000-04-09 – Gödöllő - karate csapat országos bajnokság, 1988/89: 3.

2000-04-15 – Esztergom - Kick-box semi-contact országos bajnokság, serdülő –32 kg: 3.

2000-11-25 – Röszke - korosztályos kick-box verseny, semi-contact, serdülő -35 kg: 3.

 

Balogh Anett

2000-12-16 – Budapest - Philia kupa, országos karate verseny, 11 évesek: 3.

 

Beke Flávió

2000-02-19 – Fadd - Ippon Bartal Kupa nemzetközi karate verseny, 7 évesek, -25 kg: 2.

 

Bekő László

2000-03-12 – Nyergesújfalu - területi kick-box bajnokság, semi-contact serdülő -47 kg: 2.

2000-11-25 – Röszke - korosztályos kick-box verseny, semi-contact, serdülő -52 kg: 2.

 

Bíró Tivadar

2000-03-12 – Nyergesújfalu - területi kick-box bajnokság, semi-contact gyermek -25 kg: 4.

2000-03-26 – Esztergom - Kick-box területi diákolimpia, ált. isk. I, -25 kg: 3.

 

Brán Gergő

2000-03-12 – Nyergesújfalu - területi kick-box bajnokság, semi-contact serdülő -37 kg: 4.

2000-04-09 – Gödöllő - karate csapat országos bajnokság, 1988/89: 1.

2000-05-07 – Dunakeszi - karate magyar bajnokság, gyermek II: 7.

2000-12-16 – Budapest - Philia kupa, országos karate verseny, 12 évesek: 3.

 

Czimbercsik Árpád

2000-03-26 – Esztergom - Kick-box területi diákolimpia, középiskolások II, -69 kg: 2.

2000-11-25 – Röszke - korosztályos kick-box verseny, semi-contact, felnőtt –69 kg: 3.

 

Demeter Kitti

2000-02-19 – Fadd - Ippon Bartal Kupa nemzetközi karate verseny, 9-11 évesek, csapat: 3.

2000-03-12 – Nyergesújfalu - területi kick-box bajnokság, semi-contact serdülő -47 kg: 4.

2000-03-26 – Esztergom - Kick-box területi diákolimpia, ált. isk. II, -37 kg: 3.

2000-04-09 – Gödöllő - karate csapat országos bajnokság, 1988/89: 3.

2000-11-25 – Röszke - korosztályos kick-box verseny, semi-contact, serdülő -45 kg: 1.

2000-11-25 – Röszke - korosztályos kick-box verseny, semi-contact: legtechnikásabb versenyző.

2000-12-16 – Budapest - Philia kupa, országos karate verseny, 11 évesek: 1.

 

Domján András

2000-03-05 – Budapest - Goju-kai karate országos bajnokság, 15-16 évesek: 3.

2000-03-12 – Nyergesújfalu - területi kick-box bajnokság, light-contact felnőtt –63 kg: 3.

2000-03-12 – Nyergesújfalu - területi kick-box bajnokság, semi-contact felnőtt –63 kg: 1.

2000-03-26 – Esztergom - Kick-box területi diákolimpia, középiskolások II, -63 kg: 1.

2000-04-09 – Gödöllő - karate csapat országos bajnokság, 1982/83: 3.

2000-05-07 – Tököl - kick-box országos bajnokság, semi-contact, junior -63 kg: 4.

2000-05-27 – Budapest - országos diákolimpia, középiskola II, -63 kg: 5.

2000-11-21 – Budapest - korosztályos karate magyar bajnokság, kadet -60 kg: 5.

2000-11-25 – Röszke - korosztályos kick-box verseny, light-contact, felnőtt –63 kg: 2.

2000-11-25 – Röszke - korosztályos kick-box verseny, semi-contact, felnőtt –63 kg: 1.

2000-12-16 – Budapest - Philia kupa, országos karate verseny, felnőtt: 2.

2000-12-16 – Budapest - Philia kupa, országos karate verseny, felnőtt csapat: 2.

 

Domokos Anita

2000-02-19 – Fadd - Ippon Bartal Kupa nemzetközi karate verseny, 8-9 évesek, +30 kg: 3.

2000-03-26 – Esztergom - Kick-box területi diákolimpia, ált. isk. I, +32 kg: 2.

2000-11-25 – Röszke - korosztályos kick-box verseny, semi-contact, serdülő -35 kg: 1.

2000-12-16 – Budapest - Philia kupa, országos karate verseny, 10 évesek: 1.

 

Domokos Szabina

2000-02-19 – Fadd - Ippon Bartal Kupa nemzetközi karate verseny, 12-15 évesek, csapat: 1.

2000-03-05 – Budapest - Goju-kai karate országos bajnokság, 13-14 évesek: 5.

2000-03-12 – Nyergesújfalu - területi kick-box bajnokság, semi-contact ifjúsági –56 kg: 4.

2000-03-26 – Esztergom - Kick-box területi diákolimpia, ált. isk. II, -57 kg: 1.

2000-04-09 – Gödöllő - karate csapat országos bajnokság, 1986/87: 3.

2000-05-07 – Dunakeszi - karate magyar bajnokság, ifjúsági I: 2.

2000-05-27 – Budapest - országos diákolimpia, általános iskola II, -57 kg: 2.

2000-11-25 – Röszke - korosztályos kick-box verseny, semi-contact, ifjúsági +55 kg: 3.

 

Fekete Attila

2000-02-19 – Fadd - Ippon Bartal Kupa nemzetközi karate verseny, 16-18 évesek, +65 kg: 2.

2000-02-19 – Fadd - Ippon Bartal Kupa nemzetközi karate verseny, 16-18 évesek, csapat: 1.

 

Filius András

2000-03-05 – Budapest - Goju-kai karate országos bajnokság, 9-10 évesek: 1.

2000-03-12 – Nyergesújfalu - területi kick-box bajnokság, semi-contact serdülő -37 kg: 2.

2000-04-09 – Gödöllő - karate csapat országos bajnokság, 1988/89: 1.

2000-12-16 – Budapest - Philia kupa, országos karate verseny, 11 évesek: 2.

 

Gál Richárd

2000-02-19 – Fadd - Ippon Bartal Kupa nemzetközi karate verseny, 12-15 évesek, csapat: 3.

2000-03-26 – Esztergom - Kick-box területi diákolimpia, ált. isk. II, -52 kg: 1.

2000-05-07 – Tököl - kick-box országos bajnokság, semi-contact, ifjúsági -55 kg: 5.

2000-05-27 – Budapest - országos diákolimpia, általános iskola II, -52 kg: 3.

2000-11-25 – Röszke - korosztályos kick-box verseny, semi-contact, ifjúsági -57 kg: 2.

 

Horváth Krisztián

2000-03-12 – Nyergesújfalu - területi kick-box bajnokság, semi-contact gyermek +35 kg: 3.

2000-03-26 – Esztergom - Kick-box területi diákolimpia, ált. isk. I, +32 kg: 3.

2000-05-07 – Dunakeszi - karate magyar bajnokság, gyermek I: 5.

2000-11-25 – Röszke - korosztályos kick-box verseny, semi-contact, gyermek +42 kg: 3.

 

Hovány Tamás

2000-03-12 – Nyergesújfalu - területi kick-box bajnokság, semi-contact felnőtt –79 kg: 4.

 

Jarábik Anna

2000-02-19 – Fadd - Ippon Bartal Kupa nemzetközi karate verseny, formagyakorlat, 16-18 évesek: 2.

2000-11-21 – Budapest - korosztályos karate magyar bajnokság, formagyakorlat, kadet: 5.

2000-12-16 – Budapest - Philia kupa, országos karate verseny, formagyakorlat. felnőttek: 1.

 

Járó Gábor

2000-03-05 – Budapest - Goju-kai karate országos bajnokság, 11-12 évesek: 2.

2000-03-12 – Nyergesújfalu - területi kick-box bajnokság, semi-contact serdülő +52 kg: 2.

2000-03-26 – Esztergom - Kick-box területi diákolimpia, ált. isk. II, -57 kg: 1.

2000-04-15 – Esztergom - Kick-box semi-contact országos bajnokság, serdülő +52 kg: 1.

2000-05-07 – Dunakeszi - karate magyar bajnokság, ifjúsági I: 5.

2000-05-27 – Budapest - országos diákolimpia, általános iskola II, -57 kg: 3.

2000-11-25 – Röszke - korosztályos kick-box verseny, semi-contact, serdülő -63 kg: 2.

2000-12-16 – Budapest - Philia kupa, országos karate verseny, 13-14 évesek: 1.

 

Kasos Gábor

2000-02-19 – Fadd - Ippon Bartal Kupa nemzetközi karate verseny, 10-11 évesek, -35 kg: 3.

2000-02-19 – Fadd - Ippon Bartal Kupa nemzetközi karate verseny, 9-11 évesek, csapat: 3.

 

Kemény Zsuzsanna

2000-02-19 – Fadd - Ippon Bartal Kupa nemzetközi karate verseny, 12-13 évesek, -40 kg: 1.

2000-02-19 – Fadd - Ippon Bartal Kupa nemzetközi karate verseny, 12-15 évesek, csapat: 1.

2000-03-05 – Budapest - Goju-kai karate országos bajnokság, 11-12 évesek: 3.

2000-03-12 – Nyergesújfalu - területi kick-box bajnokság, semi-contact serdülő -47 kg: 2.

2000-03-26 – Esztergom - Kick-box területi diákolimpia, ált. isk. II, -42 kg: 4.

2000-04-09 – Gödöllő - karate csapat országos bajnokság, 1986/87: 3.

2000-04-15 – Esztergom - Kick-box semi-contact országos bajnokság, serdülő –42 kg: 2.

2000-11-25 – Röszke - korosztályos kick-box verseny, semi-contact, serdülő -50 kg: 1.

2000-12-16 – Budapest - Philia kupa, országos karate verseny, 13 évesek: 3.

 

Kocsis Magda

2000-05-07 – Dunakeszi - karate magyar bajnokság, junior: 5.

 

Kósa Antal

2000-11-25 – Röszke - korosztályos kick-box verseny, semi-contact, ifjúsági +74 kg: 2.

 

Kovács Ágnes

2000-02-19 – Fadd - Ippon Bartal Kupa nemzetközi karate verseny, 12-13 évesek, +40 kg: 2.

2000-02-19 – Fadd - Ippon Bartal Kupa nemzetközi karate verseny, 12-15 évesek, csapat: 1.

2000-04-09 – Gödöllő - karate csapat országos bajnokság, 1986/87: 3.

2000-05-07 – Dunakeszi - karate magyar bajnokság, ifjúsági I: 5.

 

Kovács Brigitta

2000-02-19 – Fadd - Ippon Bartal Kupa nemzetközi karate verseny, 10-11 évesek, +35 kg: 1.

2000-02-19 – Fadd - Ippon Bartal Kupa nemzetközi karate verseny, 9-11 évesek, csapat: 3.

2000-03-26 – Esztergom - Kick-box területi diákolimpia, ált. isk. II, -37 kg: 4.

2000-04-09 – Gödöllő - karate csapat országos bajnokság, 1988/89: 3.

2000-11-25 – Röszke - korosztályos kick-box verseny, semi-contact, serdülő -45 kg: 3.

2000-12-16 – Budapest - Philia kupa, országos karate verseny, 12 évesek: 2.

 

Kovács Tünde

2000-01-20/23 - Párizs, Franciaország - Paris Open nemzetközi karate verseny, 53 kg: 9.

 

Laczkó Roland

2000-02-19 – Fadd - Ippon Bartal Kupa nemzetközi karate verseny, 14-15 évesek, +55 kg: 3.

2000-02-19 – Fadd - Ippon Bartal Kupa nemzetközi karate verseny, 12-15 évesek, csapat: 3.

2000-03-12 – Nyergesújfalu - területi kick-box bajnokság, light-contact ifjúsági –69 kg: 2.

2000-03-12 – Nyergesújfalu - területi kick-box bajnokság, semi-contact ifjúsági –69 kg: 1.

2000-03-26 – Esztergom - Kick-box területi diákolimpia, középiskolások I, -69 kg: 1.

2000-05-07 – Tököl - kick-box országos bajnokság, semi-contact, ifjúsági -69 kg: 3.

2000-05-27 – Budapest - országos diákolimpia, középiskola I, -69 kg: 1.

2000-11-25 – Röszke - korosztályos kick-box verseny, semi-contact, ifjúsági -74 kg: 1.

2000-12-16 – Budapest - Philia kupa, országos karate verseny, 15-16 évesek: 3.

 

Marosi Nikolett

2000-03-12 – Nyergesújfalu - területi kick-box bajnokság, semi-contact felnőtt –50 kg: 1.

2000-03-26 – Esztergom - Kick-box területi diákolimpia, középiskolások II, -50 kg: 1.

2000-05-07 – Tököl - kick-box országos bajnokság, semi-contact, junior -50 kg: 3.

2000-05-27 – Budapest - országos diákolimpia, középiskola II, -50 kg: 1.

2000-11-25 – Röszke - korosztályos kick-box verseny, semi-contact, felnőtt –55 kg: 3.

 

Mátó Kristóf

2000-03-12 – Nyergesújfalu - területi kick-box bajnokság, semi-contact serdülő -32 kg: 2.

2000-11-25 – Röszke - korosztályos kick-box verseny, semi-contact, serdülő -37 kg: 2.

 

Mihály Anita

2000-02-19 – Fadd - Ippon Bartal Kupa nemzetközi karate verseny, 12-13 évesek, -40 kg: 2.

2000-03-05 – Budapest - Goju-kai karate országos bajnokság, 11-12 évesek: 5.

2000-03-12 – Nyergesújfalu - területi kick-box bajnokság, semi-contact serdülő -47 kg: 3.

2000-03-26 – Esztergom - Kick-box területi diákolimpia, ált. isk. II, -37 kg: 2.

2000-04-15 – Esztergom - Kick-box semi-contact országos bajnokság, serdülő –37 kg: 3.

2000-11-21 – Budapest - korosztályos karate magyar bajnokság, serdülő -40 kg: 2.

2000-12-16 – Budapest - Philia kupa, országos karate verseny, 13 évesek: 1.

 

Miklós Milán

2000-02-19 – Fadd - Ippon Bartal Kupa nemzetközi karate verseny, 12-13 évesek, +45 kg: 3.

2000-03-12 – Nyergesújfalu - területi kick-box bajnokság, semi-contact ifjúsági –59 kg: 3.

2000-03-26 – Esztergom - Kick-box területi diákolimpia, ált. isk. II, -57 kg: 3.

2000-11-25 – Röszke - korosztályos kick-box verseny, semi-contact, ifjúsági -69 kg: 1.

 

Molnár Alex

2000-04-09 – Gödöllő - karate csapat országos bajnokság, 1988/89: 1.

2000-05-07 – Dunakeszi - karate magyar bajnokság, gyermek II: 5.

2000-11-21 – Budapest - korosztályos karate magyar bajnokság, diák I, +35 kg: 5.

2000-12-16 – Budapest - Philia kupa, országos karate verseny, formagyakorlat. 12 évesek: 6.

 

Molnár Dávid

2000-03-12 – Nyergesújfalu - területi kick-box bajnokság, semi-contact gyermek -35 kg: 3.

2000-03-26 – Esztergom - Kick-box területi diákolimpia, ált. isk. I, +32 kg: 2.

2000-11-25 – Röszke - korosztályos kick-box verseny, semi-contact, gyermek -37 kg: 1.

 

Molnár Zita

2000-04-09 – Gödöllő - karate csapat országos bajnokság, 1986/87: 3.

2000-12-16 – Budapest - Philia kupa, országos karate verseny, 13 évesek: 3.

 

Oláh Emese

2000-02-19 – Fadd - Ippon Bartal Kupa nemzetközi karate verseny, 8-9 évesek, -30 kg: 1.

2000-03-26 – Esztergom - Kick-box területi diákolimpia, ált. isk. I, -32 kg: 3.

2000-05-07 – Dunakeszi - karate magyar bajnokság, gyermek I: 5.

2000-11-25 – Röszke - korosztályos kick-box verseny, semi-contact, serdülő -35 kg: 4.

 

Oláh Károly

2000-02-19 – Fadd - Ippon Bartal Kupa nemzetközi karate verseny, 16-18 évesek, -65 kg: 1.

2000-02-19 – Fadd - Ippon Bartal Kupa nemzetközi karate verseny, 16-18 évesek, csapat: 1.

2000-03-05 – Budapest - Goju-kai karate országos bajnokság, 15-16 évesek: 2.

2000-03-26 – Esztergom - Kick-box területi diákolimpia, középiskolások II, -63 kg: 2.

2000-04-09 – Gödöllő - karate csapat országos bajnokság, 1982/83: 3.

2000-05-07 – Tököl - kick-box országos bajnokság, semi-contact, junior -63 kg: 3.

2000-11-25 – Röszke - korosztályos kick-box verseny, light-contact, felnőtt –63 kg: 1.

2000-11-25 – Röszke - korosztályos kick-box verseny, semi-contact, felnőtt –63 kg: 2.

 

Polányi Patrik

2000-03-12 – Nyergesújfalu - területi kick-box bajnokság, semi-contact gyermek -35 kg: 4.

2000-03-26 – Esztergom - Kick-box területi diákolimpia, ált. isk. I, -32 kg: 3.

2000-11-25 – Röszke - korosztályos kick-box verseny, semi-contact, gyermek -32 kg: 3.

 

Pődör Szabolcs

2000-02-19 – Fadd - Ippon Bartal Kupa nemzetközi karate verseny, 16-18 évesek, +65 kg: 3.

2000-02-19 – Fadd - Ippon Bartal Kupa nemzetközi karate verseny, 16-18 évesek, csapat: 1.

2000-03-05 – Budapest - Goju-kai karate országos bajnokság, 17-18 évesek: 2.

2000-03-26 – Esztergom - Kick-box területi diákolimpia, középiskolások II, -69 kg: 1.

2000-04-09 – Gödöllő - karate csapat országos bajnokság, 1982/83: 3.

2000-05-07 – Dunakeszi - karate magyar bajnokság, kadet: 5.

2000-05-27 – Budapest - országos diákolimpia, középiskola II, -69 kg: 4.

2000-11-21 – Budapest - korosztályos karate magyar bajnokság, kadet -70 kg: 3.

2000-12-16 – Budapest - Philia kupa, országos karate verseny, felnőtt: 3.

2000-12-16 – Budapest - Philia kupa, országos karate verseny, felnőtt csapat: 2.

 

Rácz Erzsébet

2000-02-19 – Fadd - Ippon Bartal Kupa nemzetközi karate verseny, 12-15 évesek, csapat: 2.

2000-11-25 – Röszke - korosztályos kick-box verseny, semi-contact, ifjúsági -55 kg: 2.

2000-12-16 – Budapest - Philia kupa, országos karate verseny, formagyakorlat. 15 évesek: 1.

2000-12-16 – Budapest - Philia kupa, országos karate verseny, 15 évesek: 2.

 

Rácz József

2000-03-12 – Nyergesújfalu - területi kick-box bajnokság, semi-contact serdülő -28 kg: 2.

2000-11-25 – Röszke - korosztályos kick-box verseny, semi-contact, serdülő -32 kg: 2.

2000-12-16 – Budapest - Philia kupa, országos karate verseny, 11 évesek: 3.

2000-12-16 – Budapest - Philia kupa, országos karate verseny, formagyakorlat. 11 évesek: 2.

 

Sebestyén Márton

2000-02-19 – Fadd - Ippon Bartal Kupa nemzetközi karate verseny, 14-15 évesek, +55 kg: 3.

2000-02-19 – Fadd - Ippon Bartal Kupa nemzetközi karate verseny, 12-15 évesek, csapat: 3.

 

Szabó Alpár

2000-02-19 – Fadd - Ippon Bartal Kupa nemzetközi karate verseny, 8-9 évesek, +30 kg: 2.

2000-03-12 – Nyergesújfalu - területi kick-box bajnokság, semi-contact gyermek -35 kg: 1.

2000-03-26 – Esztergom - Kick-box területi diákolimpia, ált. isk. I, -32 kg: 1.

2000-04-15 – Esztergom - Kick-box semi-contact országos bajnokság, gyermek –32 kg: 1.

2000-05-07 – Dunakeszi - karate magyar bajnokság, gyermek I: 5.

2000-05-27 – Budapest - országos diákolimpia, általános iskola II, -32 kg: 5.

 

Szabó Éva

2000-02-19 – Fadd - Ippon Bartal Kupa nemzetközi karate verseny, 16-18 évesek, +55 kg: 3.

2000-03-05 – Budapest - Goju-kai karate országos bajnokság, 17-18 évesek: 3.

 

Szabó Gyula

2000-02-19 – Fadd - Ippon Bartal Kupa nemzetközi karate verseny, 9-11 évesek, csapat: 3.

2000-03-12 – Nyergesújfalu - területi kick-box bajnokság, semi-contact serdülő -32 kg: 3.

2000-11-25 – Röszke - korosztályos kick-box verseny, semi-contact, serdülő -37 kg: 3.

 

Szabó Márkó

2000-03-05 – Budapest - Goju-kai karate országos bajnokság, 11-12 évesek: 3.

2000-03-26 – Esztergom - Kick-box területi diákolimpia, ált. isk. II, -42 kg: 3.

2000-04-09 – Gödöllő - karate csapat országos bajnokság, 1988/89: 1.

2000-05-07 – Dunakeszi - karate magyar bajnokság, gyermek II: 2.

2000-11-25 – Röszke - korosztályos kick-box verseny, semi-contact, serdülő -47 kg: 1.

2000-12-16 – Budapest - Philia kupa, országos karate verseny, formagyakorlat. 12 évesek: 4.

2000-12-16 – Budapest - Philia kupa, országos karate verseny, 12 évesek: 3.

 

Szabó Rózsa

2000-03-05 – Budapest - Goju-kai karate országos bajnokság, 17-18 évesek: 3.

2000-03-26 – Esztergom - Kick-box területi diákolimpia, középiskolások II, -60 kg: 2.

2000-05-07 – Tököl - kick-box országos bajnokság, semi-contact, junior -60 kg: 5.

2000-11-25 – Röszke - korosztályos kick-box verseny, semi-contact, felnőtt –55 kg: 2.

2000-12-16 – Budapest - Philia kupa, országos karate verseny, felnőtt csapat: 2.

 

Tápai Ágnes

2000-01-20/23 - Párizs, Franciaország - Paris Open nemzetközi karate verseny, 53 kg: 9.

2000-03-12 – Nyergesújfalu - területi kick-box bajnokság, light-contact felnőtt open: 1.

2000-03-17/19 - Wels, Ausztria - Nemzetközi kick-box verseny, semi-contact –65 kg: 3.

2000-03-17/19 - Wels, Ausztria - Nemzetközi kick-box verseny, light-contact –65 kg: 2.

2000-03-17/19 - Wels, Ausztria - Nemzetközi kick-box verseny, semi-contact csapat: 1.

2000-04-02 – Pécs - Kick-box light-contact országos bajnokság I forduló, 55 kg: 1.

2000-04-22 – Budapest - felnőtt egyéni karate magyar bajnokság, -53 kg: 1.

2000-04-22 – Budapest - felnőtt egyéni karate magyar bajnokság, open: 1.

2000-04-29 - Békéscsaba - Kick-box felnőtt semi-contact országos bajnokság I. forduló, 55 kg: 1.

2000-04-30 – Budapest - Generációs Karate Európa Kupa, nemzetközi WKF verseny, felnőtt: 9.

2000-05-04/08 - Isztambul, Törökország - Felnőtt karate Európa-bajnokság, csapat: 5.

2000-05-18/21 – Debrecen - Kick-box WAKO világkupa, semi-contact felnőtt 55 kg: 1.

2000-05-18/21 – Debrecen - Kick-box WAKO világkupa, semi-contact felnőtt grand champion: 2.

2000-05-18/21 – Debrecen - Kick-box WAKO világkupa, light-contact felnőtt 55 kg: 1.

2000-05-27/28 - Zágráb, Horvátország - Horvát nyílt karate bajnokság, felnőtt -58 kg: 3.

2000-06-02/04 - Bécs, Ausztria - Vienna Open, nemzetközi kick-box verseny, semi-contact -60 kg: 1.

2000-06-02/04 - Bécs, Ausztria - Vienna Open, nemzetközi kick-box verseny, light-contact -60 kg: 1.

2000-06-02/04 - Bécs, Ausztria - Vienna Open, nemzetközi kick-box verseny, semi-contact csapat: 3.

2000-06-07/13 - St. Maxime, Franciaország – felnőtt karate női világkupa, open: 2.

2000-07-04/11 - Kyoto, Japán - egyetemi-főiskolai karate világbajnokság, –53 kg: 5.

2000-07-20/23 – Szeged - Boszorkány Kupa, női nemzetközi ökölvívó verseny, 54 kg: 1.

2000-07-20/23 – Szeged - Boszorkány Kupa, női nemzetközi ökölvívó verseny: legtechnikásabb versenyző.

2000-09-16 - Sahy, Szlovákia - Hont kupa, nemzetközi karateverseny, csapat: 1.

2000-09-23 - Esztergom - Kick-box light-contact magyar bajnokság döntője, –55 kg: 1.

2000-09-23 – Budapest - Budapest Open nemzetközi karate verseny, csapat: 3.

2000-09-30 – Füzesgyarmat - Kick-box semi-contact magyar bajnokság döntője, -55 kg: 1.

2000-10-01 - Besztercebánya, Szlovákia - nemzetközi karate verseny, csapat: 1.

2000-10-12/16 - München, Németország - Felnőtt Karate Világbajnokság, -60 kg: 7.

2000-10-17/22 - Jesoló, Olaszország - Kick-box felnőtt Európa-bajnokság, light-contact -55 kg: 1.

2000-10-17/22 - Jesoló, Olaszország - Kick-box felnőtt Európa-bajnokság, semi-contact -55 kg: 2.

2000-12-15/17 – Budapest - Női ökölvívó országos bajnokság, 54 kg: 1.

 

Tauber Zsuzsa

2000-02-19 – Fadd - Ippon Bartal Kupa nemzetközi karate verseny, 14-15 évesek, +45 kg: 3.

2000-02-19 – Fadd - Ippon Bartal Kupa nemzetközi karate verseny, 12-15 évesek, csapat: 2.

2000-03-05 – Budapest - Goju-kai karate országos bajnokság, 13-14 évesek: 3.

2000-03-12 – Nyergesújfalu - területi kick-box bajnokság, semi-contact ifjúsági –56 kg: 3.

2000-03-26 – Esztergom - Kick-box területi diákolimpia, ált. isk. II, -57 kg: 2.

2000-11-21 – Budapest - korosztályos karate magyar bajnokság, ifjúságiak -53 kg: 3.

2000-12-16 – Budapest - Philia kupa, országos karate verseny, 15 évesek: 1.

 

Téglás Dóra

2000-02-19 – Fadd - Ippon Bartal Kupa nemzetközi karate verseny, 14-15 évesek, +45 kg: 3.

2000-02-19 – Fadd - Ippon Bartal Kupa nemzetközi karate verseny, 12-15 évesek, csapat: 2.

 

Tóbiás Réka

2000-02-19 – Fadd - Ippon Bartal Kupa nemzetközi karate verseny, 9-11 évesek, csapat: 3.

2000-11-25 – Röszke - korosztályos kick-box verseny, semi-contact, serdülő -45 kg: 4.

2000-12-16 – Budapest - Philia kupa, országos karate verseny, 11 évesek: 2.

 

Tóth Endre

2000-02-19 – Fadd - Ippon Bartal Kupa nemzetközi karate verseny, 8-9 évesek, -30 kg: 3.

2000-03-12 – Nyergesújfalu - területi kick-box bajnokság, semi-contact gyermek -35 kg: 2.

2000-11-25 – Röszke - korosztályos kick-box verseny, semi-contact, gyermek -32 kg: 2.

 

Tóvizi Alex

2000-02-19 – Fadd - Ippon Bartal Kupa nemzetközi karate verseny, 7 évesek, +25 kg: 1.

 

Virág András

2000-03-26 – Esztergom - Kick-box területi diákolimpia, ált. isk. I, -32 kg: 4.

2000-11-25 – Röszke - korosztályos kick-box verseny, semi-contact, gyermek -32 kg: 1.

 

Vörös Gábor

2000-12-16 – Budapest - Philia kupa, országos karate verseny, 9 évesek: 2.

 

Vörös Áron

2000-02-19 – Fadd - Ippon Bartal Kupa nemzetközi karate verseny, 9-11 évesek, csapat: 3.

2000-12-16 – Budapest - Philia kupa, országos karate verseny, 11 évesek: 3.